Harapásemelő – és 2 kiegészítő elem a fogszabályozás során

Harapásemelő – és 2 kiegészítő elem a fogszabályozás során

Harapásemelő

Harapásemelő

Rögzített készülék használata során, annak érdekében, hogy védjük a készüléket a ráharapástól, illetve a fogmozgatásokat gyorsabban és hatásosabban tudjuk véghezvinni – a harapásból mintegy kivéve a fogak jelentős részét – ún. mesterséges harapásemelést használunk.

A harapásemelő használatát mindig az adott harapási helyzet alapján tervezzük meg. Leggyakrabban a frontfogak nyelv felőli részén, vagy a kisőrlők-őrlőfogak területén használjuk. A fogszabályozó felragasztásával egy időben ragasztjuk ezeket is a fogakra, mindig párosan, azonos fogív két fogára. A kezelés előrehaladtával, a kezelési feladatoknak megfelelően válltozhat a harapásemelők helyzete, gyakran átragasztjuk őket másik fogpárra. Általában a kezelés jelentős részében használatosak valamilyen formában, természetesen, amikor már nincs rájuk szükség, eltávolításra kerülnek.

A mesterséges harapásemelő használatával a fogak gyorsabban tudnak elmozdulni, sokkal hatékonyabban működik maga a készülék és az elasztikus gumihúzás is. Ezáltal kifejezetten segíti a nyitott harapás korrigálásában.

A táplálkozás és bizonyos esetekben a beszéd kicsit nehezített a használatukkal, de a páciensek általában hamar hozzászoknak a harapásemelőkhöz.

Elasztikus gumihúzás

A harapásemelő felhelyezése után idővel alkalmazzuk az elasztikus gumikat. Ez beállítja a felső és alsó fogív érintkezésének finomhangolását, és egyes fogak vagy fogcsoportok bizonyos mozgatásait. Az elasztikus gumikat a rögzített fogszabályozó készülékekre a páciens helyezi fel. Ezek speciális gumik, amelyek a felső és alsó fogsort kötik össze.

Annak ellenére, hogy a köztudatban nem igazán ismertek, nélkülük nem lehetséges a harapás beállítása. Mivel gyakorlatilag minden páciensnek van valamilyen harapási eltérése, így általában minden kezelésnél használunk ilyen gumikat.
A páciens saját maga helyezi fel a gumit vagy gumikat a megfelelő helyre, éjjel-nappal folyamatosan kell viselnie, egyedül az étkezéseknél lehet eltávolítani, majd étkezés és fogmosás után visszahelyezni.

A gumik a beszédet nem akadályozzák.

Rendkívül fontos a gumik állandó viselése a tökéletes kezelési eredmény eléréséhez! Napi 22-24 órás (tehát folyamatos) viselésnél 4 hónap alatt 4 mm-et mozognak a fogak, napi 20-22-órás viselésnél 4 hónap alatt 2 mm-t, 18-20-órás viselésnél pedig már csak 1 mm-t! Így gyakorlatilag 18 órás viselés alatt olyan, mintha nem is lennének a szájban.

A Pácienseink komfortja, a könnyebb hozzászokás érdekében nagyon lágy, finom erejű gumikkal kezdünk adott területen, majd később alkalmazunk valamivel erősebb gumikat, de a lágy erejű fogszabályozás (passzív önligírozó rendszer) elve itt is érvényesül. Az elasztikus gumihúzásokat a fix fogszabályozó készülék ragasztásától elkezdjük használni, és általában az egész kezelés alatt viselni kell őket. Bizonyos esetekben, ha a harapás beállítása már megtörtént, akkor csak 8-12 órát (főleg éjszaka) szükséges a viselésük az elért állapot megtartása érdekében.

Láthatatlan fogszabályozó készülékekkel is szükséges lehet az elasztikus gumihúzás használata.

Mini implantátumok

Akkor használjuk őket, amikor fogakat úgy szeretnénk mozgatni, hogy más fogelmozdulási mellékhatások ne jöjjenek létre, vagy olyankor, amikor adott fogelmozdítás csak magával a fix fogszabályozó készülékkel nem lehetséges. Az esetek jelentős részében az állcsontműtét elkerülhető alkalmazásukkal.

A mini-csavarok segítségével például lehetőség van foghiányok eltüntetésére más fognak a hiányzó fog helyére történő mozgatásával, így a fogpótlás végérvényesen elkerülhető.
Korrigálható az alkalmazásukkal a fogív billenés, valamint nyitott harapás zárása is lehetséges foghúzás nélkül, illetve akár az egész felső vagy alsó fogsor is mozgatható előre vagy hátra és így elkerülhető az állcsont-műtét.

Röntgenen vagy CT-n történő helymeghatározás után a szükséges helyre a fogak közé, a csontba kerül. A behelyezés helyi érzéstelenítésben történik. Az ínyen keresztül, vágás és fúrás nélkül kerül becsavarásra a mini-implantátum. A megszokás általában 1-2 napot igényel.

Természetesen csak addig marad a szájban, ameddig szükség van rá, ezután eltávolításra kerül, tehát a kezelésnek csak egy bizonyos részében használjuk őket.
Nagyon fontos a tökéletes tisztántartásuk, mert ha a szájhigiénia nem megfelelő és akár minimális ínygyulladás alakul ki körülöttük, elveszítik stabilitásukat és el kell távolítani őket, majd rövid gyógyulási idő után újat helyezünk be.

Árlista letöltése

Kérlek add meg, milyen e-mail címre küldhetjük az árainkat.